Az ideális partner

Lassan vonult végig a látóterünkben és bukott a hegyek közé. A naplemente mindig is meggyönyörködtette minden lány szívét. Nem tudom, ez olyasmi közhely lehetett, ami azt hitette el velük, hogy ez milyen romantikus. Természetesen én is mindig elmerengtem, de az én gondolataimban sosem szerelmi szimbólumként szerepelt (bár tehette volna), inkább a napok múlására emlékeztet és arra, hogy az élet milyen rövid is. A nők ezt másképp látták, a színeit látták és azt, hogy elérhetetlen, azt, hogy milyen gyönyörű és lélegzetelállító. Nekem épp erre volt mindig szükségem. Elállítani a nők lélegzetét. 

Elnézést még be sem mutatkoztam. A biztonság kedvéért a nevemet nem árulnám el, nevezzünk innentől annak, ami vagyok, megrögzött nőcsábásznak (továbbiakban MN.). A – Miért is lettem nőcsábász? – kérdésre bizalmas okokból nem válaszolnék, ha már a nevemet sem tudják az olvasók azt se tudják, mi áll a név mögött, a végén még valaki felismerne a múltamból. A kérdés talán amire válaszolhatok, a megrögzött kifejezésre utalhat. Egyszerűen szeretem a nőket. Az én problémám nem abban rejlik, hogy szeretnék egy nőhöz igazán közel kerülni, mert egyszerűen csak a testi vágyak hajtanak. A rövid és jelentőségteljes örömök. Hiszen valljuk be, azok tesznek igazán boldoggá. 

Én is voltam nagyon szerelmes, és a mellettem fekvő hölgy meggyőződéssel hiszi, hogy még most is az vagyok. Azonban a szerelem csak bajt hoz a fejünkre. Persze mennyivel nagyobb öröm egy nagy szerelem, és a család, és az ezzel járó hatalmas boldogságok. De belegondoltak már abba, milyen egy válás? Milyen gyötrelmekkel jár az, amikor rájövünk, megcsalnak minket? Vagy amikor egyszerűen mi kerülünk olyan helyzetbe, hogy megcsaljuk a szerelmünket és a bűntudat gyötör? Ha ilyesmi sem fordul elő a kapcsolatunkban, a gyerekek attól még egyszer kirepülnek, és a hagyott űr is elég nagy tud lenni, ami betölthetetlen. Hát tudnám sorolni a nagy örömök nagy fájdalmait is az életben. Azonban az elméletem szerint az élet mégis lehet gyönyörű. A titok az apró örömökben rejlik. Hiszen, ha egy apró örömöt találunk az életben, az sosem okoz fájdalmat. Az apró örömök csupán elillannak és abban a szent pillanatban okoznak örömöt, de akár az egész napunkat is beragyoghatják. 

Az elmélet azonban egy pontban hibázott. Mi van akkor, ha olyan napunk van, amikor egyetlen apró öröm sem talál meg minket? A válasz egyszerű, és itt van a titka a megrögzöttségemnek. Ha minden napra tudok egy kis örömet okozni magamnak, (és egy bizonyos tevékenységgel a hölgynek is) akkor nincs semmi, ami elronthatná az örömömet. 

Ha ezt a kis monológot egy nőegylet vagy egy feminista mozgalom is olvasná, meg kell üzennem neki, hogy még egyetlen nő sem élt panasszal, mert a meg nem keresést mindig meg tudom magyarázni, ha az expartner igényt tartott rá. A kellemes érzéseket ugyanis én nem csak fogadom, de nyújtom is. Mindazonáltal egy, a nőket szerető ember vagyok. Mondhatni, rajongom értük. Ennél az egyszerű oknál fogva az általam ágyba csábított hölgyektől nem csak elvárok, de szeretem én is kényeztetni őket. A részletekbe most a kisebbkorú olvasókat megkímélve nem mennék bele (azonban üzenem nekik, hogy ha elég nagy korúak lesznek semmiképp se múlasszanak el semmit). Az utólagos panaszok tehát hamar kedvességbe fulladnak, így mindenki jól járt és senkinek nem okoztam lelki fájdalmat. 

Ha megengedik most pedig azt hiszem kicsit visszarévedek a naplementéhez és a mellettem fekvő gyönyörű hölgyre irányítom további figyelmemet. 

- Szeretsz te engem? – kérdezte lassú pillantásait rám vetve. 

- Lehet neked nemet mondani? – válaszoltam határozottan, hiszen sosem mondtam ki, hogy szeretem, vagy válaszoltam volna egyértelműen, hogy igen. Amit nem mondok ki, az nem hazugság, csak nem mondok el mindent, mielőtt a részletek vitába fulladnának. Ezzel csak megkímélek mindenkit. 

Eltelt pár pillanat és a nap szinte teljesen eltűnt, már csak a vöröslő eget hagyta maga mögött és a felhőkre vetett fényét, amely úgy vonaglott rajtuk végig mint egy kaján mosoly a lelkemben ezekben a pillanatokban. 

- Én azt hiszem, már többre vágyom a romantikánál… - és a mondata nagy sóhajba merült, de nem olyanba mint amilyet vártam. 

- Mire is gondol az én gyönyörűm? – és kezdtem csókokra fogni a nyaka szelíd vonulatait. 

- Nem elég a naplemente, nem elég a szex, úgy érzem már ideje lenne megtalálnom az ideális férfit az életemhez és a veled töltött pár nap csodálatos volt. Olyan férfit ismertem meg benned, amilyenre mindig is vágytam. 

- Nem kell így hazudnod, tudod, hogy mennyire oda vagyok érted, ezek nélkül is. – A szavaim már a kéjes mosollyal ajkamra ülve zengtek fülében, határozottan tudva, mit is akarok. 

- MN. ne vicceljük most el ezt, tudod, hogy két hete múltam 26, már dolgozom és saját életem van, szeretném ezt megosztani valakivel akár életem végéig. 

- Tudom mikor volt a születésnapod, aznap este ismerkedtünk meg, és milyen egy éjszaka volt – suttogtam továbbra is kéjesen a fülébe, bár már rosszat sejtve. Az első éjszaka nem volt olyan fergeteges, mint azt mondtam neki, megismerkedtünk, leitta magát, én meg hazavittem, hozzám, mivel nem tudta megadni a címét. Ahelyett, hogy elmondtam volna neki, hogy lehányta egy öltönyömet és a megérkezésünk után 20 percet töltött a mosdó felett, kitisztítva az alkoholt és lemosva magáról az estét, inkább azt mondtam neki, hogy csodálatos volt. Így megóvom őt a szégyenkezéstől, bár mindig elpirulnak ettől a dicsérettől. Igaz a következménye mindig nyilvánvaló, jön a mentegetőzés, hogy ő ilyet nem szokott. Hát én sem, részeg nővel nem fekszem le. 

- Ne is emlegesd, nem tudom mi ütött belém, elcsábítottál. A lényegre térve azonban, szeretném ha hozzám költöznél. – szakított félbe és húzta el előlem testét, amit én már gondosan elkezdtem kibontani a felsőből. 

Na ezekre a pillanatokra jobban is felkészülhettem volna. Ebben a korban bizony általános a családalapítás gondolata, de az én életemben nem. Azonban mindig sikerült elterelnem a nők figyelmét, hogy ne legyen bátorságuk megkérdezni. Itt valami komoly gond lehetett, ha nem aggódott érte, hogy rögtön nekem essen vele. 

- Minden rendben édesem? – kérdeztem aggodalommal megtöltve hangomat. 

- Nem akarom, hogy ekkora nőcsábász legyél továbbra is. 

- Veled is csak szerencsém volt, de még mekkora, ha nőcsábász lennék, nem gondolod, hogy már nem beszélgetnénk az első éjszaka után? – ő ugyanis nem tudta, hogy még semmi sem történt. 

- Lehet, hogy úriember vagy és tényleg komolyak a szándékaid? – Fordult felém mosolyogva és a térdét az övemhez emelte, hogy a szoknyája kissé feljebb csússzon combján. Kacér volt és határozott. 

- Egy ilyen nővel csak úriember lehetek. 

- Akkor válaszolj a kérdésemre. – súgta fülembe, olyan szexisen, amibe a hátam is beleremegett. 

A gond azonban éppen ez volt. A nőknek nem tudtam ellenállni, de sajnos letelepedni sem akartam. Elfordultam tehát és mosolyt ragasztva az arcomra, a borért nyúltam, töltöttem a még nem is üres poharába, és a kezébe adtam, majd az enyémbe is fogtam a sajátomat. Átkaroltam a karját, így a két borospohár kettőnk között szorult és az édes együttesben kénytelen volt ő is beleinni a poharába. Láttam a szemében a bizonytalanságot, és csak ennyi kellett. 

- Adjuk át magunkat az éjszakának, és amint fel kel ez a gyönyörű nap, elárulom a válaszom. – tudtam, hogy ez nem lesz elég válasznak, így meg kellett toldanom valami visszautasíthatatlannal. – reggelire gondoltam, rózsára és arra, hogy minden együtt töltött pillanatunkat felejthetetlenné tegyem a jövőben. 

A kezem már a derekát simította magabiztosan és reménykedtem abban, hogy már nem gondol másra, csak arra, hogy ezt igennek veheti. Az én jövőm azonban a reggeli és a szálas rózsa után az otthonomba vezetne majd egy jó indokkal. Nem tehetek tehát mást, mint elgondolkozni, hogy mi legyen a jövőben, ha ez most sikerül. 

- Ki tudja, talán ez egy jel … Áh, azokban csak a nők hisznek – gondoltam most magamban, miközben vártam a folytatásra.