Ne siesd el szavaid,
én sem gondoltam meg.
Lehet neked igazad,
én rontok el mindent,
de ha szót sem érdemlek,
miért folytassam tovább?
Bocsánatot százszor kértem,
én lezártam a vitát.
Azt hittem, hogy érdemes
így tisztelni valakit.
Kit azt hittem szerettem,
De ő némán alakít.
Rossz döntésem hiába,
rossz irányba tévedtem,
hogy szálltam volna vonatra,
azon az egy éjjelen.
Egy hét után örömöm
saját hibámba fulladt,
szánhatom a körömből
rég kimaradt múltat.
Meggymag fent az ég felé,
Gyümölcsben elbújva.
Elzárkózik ha érezné,
Mi őszinte búja.
Tán nem csak az én hibám,
de már minek firtatni?
Más tán érti szavát,
talán boldoggá teheti.
Nyúltam kézzel barátnak,
kinek szüksége volt rám,
de most már csak hallgat,
a múlt nyomában némán.
(2012. december - Budapest | Az otthonomban)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése