Bordal

A szőlő, mint oly ha bor,

nem mindig oltja szomjadat,

Így aképp, mint csók, mint mámor,

elszáll ez is, egy pillanat alatt.

Csókolja ajakad míg iszol belőle,

nyelsz, s öröm cseppen lelkedre.

Nem is érzed, a pillanat hevében,

Hogy a bor is elfogy, ha kortyolod hevesen.

Édes az érzés, poharad nem engeded,

Addig iszod, míg búdat el nem felejted

Édes mint a csók, mellyel kedvesed kecsegtet

Mely észre sem veszed, már elhagyott téged.

Mert kedves a bort nem tűri oly soká,

Hisz férfit tesz mint nő, megtörtté vagy vaddá.

A mi örömünk nem más, nő és bor a mámorban,

Nem is igazi az, ha az egyikből hiányból van.

De aképp, mint a nő elhagy,

A bor is elhagyja poharad

Lassan végül magad maradsz

Se bor, se mámor, csak a gondolat.

Gondolat mely férfinek nem fejében, szívében ver vasat,

mely szép lassan jár át, s mély nyomokat hagy

Miért nincs már bor, mi előbb oly édes volt,

S miért van most csend körültem mindenhol?

Megérzi bánatát, de nincs már búfelejtő,

Csak ő maradt, s a gondolat mely halk és lassan őrlő.

Így lesz hát borozónkból szép lassan művész,

Leteszi poharát, most tollat ragad, hogy kiírja szívét.

S szívére fellel majd édes, kedves hölgyet,

Ki újra fellobbantja, az omladozó lelket.

Csókkal szolgál költőnknek, hogy mámor érje végre,

Mit eddig írt versében, fájdalmát, hiányát le.

Már borhoz nem nyúl a férfi, 

mert nincs mit felednie.

Van édes nő ki csókolja,

Megvan már mindene.

(2011. szeptember 25. - Pilisborosjenő)